2011. március 30., szerda

Csodálatos brokkoli!

Ha megkérdeznénk,szoktál-e virágrügyeket sütve-főzve fogyasztani,talán csodálkozva nemet mondanál.Pedig a karfiol és a brokkoli esetében erről van szó.

 

A brokkoli véd a szívbetegségek szemben is, s feltételezik azt is, hogy védi bélrendszerünket és gyomrunk falát egyes bakteriális fertőzésektől (bár ez nem bizonyított kellőképpen). A máj és az egyes sejtek méregtelenítő folyamatainak elősegítésével előnyös bőrünknek is. Antioxidáns vegyületei karotinoid és flavonoid tartalma révén akadályozzák a szürke hályog kialakulását. C-vitaminnal megtámogatott kalciumtartalma csonterősítő. Béta-karotinja, valamint nyomelemtartalma (cink és szelén) erősíti immunrendszerünket. Igen gazdag folsavban; fogyasztása várandósoknak kifejezetten javasolt.

A piacon:

Nézzük meg a szárakat és leveleket: a friss növény egyöntetű sötétzöld, tapintásra kemény, foltosodástól mentes. A sötét színűekben több béta-karotin és C-vitamin található. Mosás nélkül a hűtőszekrényben 1-2 napig tárolható. Blansírozás után lefagyasztva értékes anyagait megtartja.

A mai ebéd amit készítettem ,nem más mint...

Rakott brokkoli: (2 személynek)

-1 csokor friss brokkoli

-2 dl tejföl 

-10 dkg sonka szalámi

-2 tojás 

-sajt

-só,bors

A brokkolit kicsit elő pároltam (félig puha legyen),addig a két tojást keményre főzetem.A tejfölbe kevertem sót és pici borsot.Jénai tálat margarinoztam és ebbe sorakoztattam a rózsákat,rá a sonka szalámi,amit rá kockáztam,mehetnek rá a tojás szeletek és a tejföl.15 percig 170 fokon sütöttem és a végén sajtot reszeltem a tetejére...még 5 perc ,hogy a sajt ráolvadjon.

Nagyon guszta,egészséges és finom is!!!



2011. március 29., kedd

Megint TÚRÓ!

Vasárnapi túrós sütit nem lehet megunni.Ma karfiol leves mellé ezt készítettem el,de most nem almával,hanem diétás lekvár pettyeket tettem a tetejére.....és kókuszreszeléket (kb 2 e.kanállal)  a túró közé.Nagggggyon ütös lett!Próbáljátok ki ezt a verziót is...

A recept még egyszer így:
-50 dkg túró
-2 ek tejföl
-4 tojás
7 ek zabkorpa
-1 citrom leve,héja
-édesítő,só
-diétás lekvár
-kókuszreszelék
 A tepsit kikened margarinnal.A túrót a tejföllel a tojások sárgájával,a zabkorpával,a citrom héjával,levével és édesítőszerrel,a kókuszreszelékkel összekevered,majd a tojások felvert habját óvatosan hozzávegyíted,aztán mehet a tepsibe.A tetejére lekvár petyegtetés és mehet befelé.170 fokon 30 percig sütöd. Én most megint a felét csináltam mivel ketten ettük.Apunak és Iszinek Palacsinta készült!!! :-)

Még egy ötlet....
A karfiol levesbe dara galuskát készítettem,de nem hagyományosan,hanem zabkorpát tetem a gríz helyére!Ugyan úgy viselkedik mint a dara ,diétás is és nagyon finom is!!!!

Délelőtt infraszaunáztunk egyet......... délután meg kertészkedéssel töltöttük a napot! :-)

Lelki egészség


Ahogy mondani szokták: „ép testben ép lélek”. Sokan eljutnak oda, hogy érzik, már rossz lelkiállapotban vannak. Mindez szellemi kimerültség, fizikai túlterhelés is lehet. De nem elég némi kikapcsolódás, mozgás vagy külső szépségápolás, lelkünket is folyamatosan ápolnunk kell. Ha sokszor érezzük, hogy nem vagyunk képesek életünket irányítani, hogy állandóan stresszesek vagyunk, a kihívásokat kerüljük, állandóan rosszra gondolunk stb. akkor valószínű, hogy az önértékelésünkkel van gond.

Ha szeretnénk javítani önértékelésünkön pozitív irányban, akkor kezdjük azzal, hogy igyekszünk pontos képet kapni önmagunkról. Mindig legyünk önmagunkhoz őszinték és ne csak a hibáinkat vegyük észre, hanem az értékeinket is. Senki sem lehet tökéletes és mindig mindenben jó. Mindenkinek vannak problémái az életben de, gondoljuk át, hogy mik is ezek a problémák, amik lelki egyensúlyunkat felborítják és ezek közül mit tudunk megoldani. Ha valamilyen problémát viszont képtelenek vagyunk megoldani, akkor azon ne problémázzunk, tegyük félre. A lelki egyensúlyunk elvesztését főként a stressz okozza.
Persze a stressz okozó helyzeteket nem tudjuk mindig elkerülni, viszont sok mindent tehetünk, hogy enyhítsük a bennünk felgyülemlett feszültséget.
Próbáljunk megküzdeni a stresszel!
A legfontosabb, hogy beszélgessünk másokkal. A problémáinkat ne tartsuk magunkban, mert sokkal jobban fogjuk magunkat érezni, ha másokkal is megbeszéljük ezeket. Sokat jelent az, ha meghallgat egy ismerős vagy barát.Ha tudjuk, hogy stresszhelyzetbe fogunk kerülni, gondoljuk végig a lehetséges megoldásokat.
Ami igazán oldja a feszültséget a testmozgás és a nevetés. A nevetés a legjobb stresszoldó.



A mosoly egy görbe vonal, amely egyenesbe hozhat mindent.

A lelki egészség különösen akkor fontos, amikor az ember életében változás előtt áll, de minden életszakaszban nagy szerepe van.
Ha egy nő édesanya lesz, sokszor elkerülhetetlen a szülés utáni depresszió. Vagy netán elveszítjük azt, akivel mostanáig együtt töltöttük az életünket, nehéz alkalmazkodni az új élethez. Tudatosan kell viszonyulnunk önmagunkhoz és a környezetünkhöz. Nem várhatjuk el, hogy mások vegyék rajtunk észre, ha nem érezzük magunkat jól a bőrünkben. Meg kell tanulnunk meglátni a jót az élet apró dolgaiban és beszélni másokkal a problémáinkról.
Meghatározza közérzetünket az is, hogy milyen környezetben élünk. A kellemes és nyugodt környezet hozzájárul ahhoz, hogy lelki egészségünket megőrizzük.

2011. március 27., vasárnap

Fitt ebédhez szuper fitt süti illik...

Ma egy csupa túrós sütit választottam.Az egyik kedvenc oldalamról néztem ki a receptet,mivel liszt sem kell bele és gyümölcs is társul mellé így bátran viselheti az Update 1-es címet!!!

Almás túrós süti:



Hozzávalók:
-4-5 db alma
-50 dkg túró
-1,5 ek tejföl
-4 tojás
-7 ek zabkorpa
-1 citrom héja,leve
-édesítő,csipet só
A tepsit kikened margarinnal és alma szeletekkel kirakod.A túrót a tejföllel a tojások sárgájával,a zabkorpával,a citrom héjával,levével és édesítőszerrel összekevered,majd a tojások felvert habját óvatosan hozzávegyíted,aztán mehet az almára.A tetejét szintén kirakod almaszeletekkel és fahéjjal megszórod.170 fokon 30 percig sütöd.Ha legközelebb készítem akkor a tetejére nem rakok almát mert őszintén megmondom gumi állagú lett,szerintem mazsolával,eperrel és más szupi gyümivel is jó lehet(de ha az almát előtte leforrázzuk pár pillanatra,akkor javíthatunk rajta.)
Én most a felét csináltam mivel ketten ettük,de elfogyott volna a dupla adag is!!! :-)

   *****

Tesóm egy rácsos sütit nézett ki magának és ezt meg ő készítette el.EZ nem diétás,de hát néha megengedett!!! (ENNEK ellenére én nem ettem belőle,meg Muterkám sem)
De ha nagyon szeretnénk ezt is át lehet alakítani alakbaráttá....ha sima liszt helyett zabpehely lisztet teszünk bele,cukor helyett édesítőt és diétás lekvárt. :-)

Rácsos linzer



hozzávalók:
-50dkg liszt
-25 dkg margarin
-10 dkg darált dió (ez el is maradhat)
-1 tojás
-1 dl tej
-1 sütőpor
-citrom héj
-fahéj
-15-20 dkg lekvár
A lisztet elvegyítjük a sütőporral,elmorzsoljuk a margarinnal,hozzávegyítjük a cukrot,a diót és a többi anyagot.Gyorsan összegyúrjuk és ha van idő hidegen pihentetjük.A tészta 1/3 részét tepsi hosszúságúra kinyújtjuk és tepsibe helyezzük,amit előtte kivajazunk.A lekvárral megkenjük,tetejére diós cukrot szórhatunk a megmaradt anyagot vékonyra nyújtjuk és derelye vágóval csíkokat vágunk belőle.Rácsokat készítünk a sütire és megkenjük tojássárgájával.170 fokon 25 perc és kész!!!!


A mai napot laza 40 perc szabadtéri kerékpározással vezettünk le.(én és Muterkám) .

Vasárnapi ebédünk : Grillezett pipi mell kapros salátával

Hozzávalók:                                          
-1 csirke melle                                     
-Grill fűszer,zúzott fokhagyma,olaj       
A mell szeleteket beleforgattam a grill fűszerbe a fokhagymába és kis olajat csurgattam rá .1 órát állni hagytam és natúr teflon serpenyőben 2-3 perc alatt megpirítottam.

A salátához:
-1 fej saláta
-3 paradicsom
-1 doboz kukorica                                         
- póré hagyma                                             
-2 dl tejföl                                                    
-1 zacskó Knorr kapros
     saláta öntet por
A kapros öntet port elkevertem a tejföllel és még a többi zöldséget aprítottam addig állt. Egy tálba az aprított salátát,bele a kukorica,pari,hagyma és rá a kapros öntet.Jól összeforgattam és állni hagytam.
És már csak a tálalás maradt hátra!Jó étvágyat!!!

2011. március 26., szombat

Zabpelyhes kakaós-fahéjas muffinka

Ma gondoltam egyet és a töltött paprika mellé ezt a finomságot dobtam össze.5 perc alatt összekevertem és 20 perc alatt kisütöttem.Diétás (Hulala light) tejszínhabbal és pirinyó fahéjjal (természetesen cukor nélküli) díszítettem.Szép szombat délutánt nektek!!!! Szila






Hozzávalók:
-15 dkg zabpehely liszt
-15 dkg zabpehely
-fél csomag sütőpor
-1 ek olaj
-2 tojás
-2 dl tejföl (kb)
-Kakaópor és fahéj ízlés szerint(cukrozatlan)
-édesítő,pici só
A száraz hozzávalókat összekeverjük és utána bele a többit is.A tojásokat kicsit verjük fel és azok is mehetnek bele.A muffin formát kivajazzuk és a tésztát bele kanalazzuk.20-25 perc alatt kész.

1-2 óra pihenő,de utána ezt a kevés kalória tartalmú édességet is ledolgozzuk Muterkámmal.
Bemelegítés és 20 perces Réka felsőtestet nyomatunk......kecajra pattanunk és a közeli sport centrumba tekerünk és infraszaunázunk egyet.

2011. március 25., péntek

A 10 legegészségesebb tavaszi zöldség és gyümölcs!



A napok egyre hosszabbak, az idő melegszik, mi pedig hirtelen rengeteg vitamindús növényre vágyunk az elmúlt 5 hónap unalmas táplálkozása után.

Spenót

Tavaszi zöldség, amely nagy népszerűségnek örvend. A spenót a leghíresebb szuper élelmek közt van. Magas C-vitamin, K-vitamin, folsav, magnézium és vas forrás - egyszóval tápanyagokban gazdag leveles zöldség. Bizonyítottan csökkenti a rák kockázatát. Segít megelőzni a szürke hályog és szívbetegségek kialakulását.
Megkönnyíti az emésztést, és ezért kapta a „gyomor seprűje” elnevezést. Az orvosok évszázadokon át nagyra becsülték, még jóval azelőtt, hogy a híres Popeye-nek köszönhetően a nagyközönség köreiben is népszerűvé vált.Fogyaszthatjuk párolva, főve de nyersen is salátának!

Retek

 

Kiváló C-vitamin, kálium és folsav forrás. Egyszerűen szeleteld salátákhoz, szendvicsekhez. Ennek a kis zöldségnek rengeteg pozitív egészségügyi hatása van, elősegíti a vér és a vese egészséges működését, csökkenti a rák kialakulásának kockázatát, jó az emésztésre, gyulladáscsökkentő és kíváló antioxidáns.

Eper

 
Mint a legtöbb bogyós gyümölcs, az eper is kiváló vértisztító. Magas vitamin- és ásványi anyag-tartalmának köszönhetően segít visszaállítani a szervezet egyensúlyát, és fokozza védekezőképességét. Csökkenti a koleszterinszintet, valamint sóoldó hatása révén szinte azonnal megindítja az emésztési és méregtelenítő folyamatokat.Erős antioxidáns hatása révén kiváló daganatmegelőző szer, ráadásul elősegíti a vas beépülését is a szervezetbe. Ez különösen akkor juthat fontos szerephez, ha nem fogyasztasz húst, és figyelned kell a vasfogyasztásodra, illetve a vas hatékony beépülésére. Segítségedre lehet akkor is, ha fogyókúrázol. Az eper gyorsan eltelít, elég édes ahhoz, hogy lemondj a nassolásról, viszont az energiatartalma alacsony.

Hagyma

Nincs is jobb, mint a tavaszi zsenge zöldhagymát csak kihúzni a földből, lemosni és megenni! A póréhagymának jelentős az A-, B6-, E-, K- és C-vitamin tartalma, ezenkívül kevés, a fokhagymában is megtalálható, alliint is tartalmaz. Ásványi anyagok közül jelentősebb mértékben vasat, magnéziumot és foszfort tartalmaz. Bár sokszor csak ízesítőként használt póréhagyma lehet az étel alapja is. Víz- és vizelethajtó,valamint köptető hatása is van.A póréhagyma gátolhatja a baktériumok és gombák szaporodását a belekben, ezért kedvezően hathat az egészséges bélflóra megőrzésére. Csökkentheti a vérzsír- és koleszterinszintet is.

 Paradicsom 


Tartalmaz A, B1, B2 és C-vitamint és számos ásványi anyagot. Köztük kiemelkedő a kálium, magnézium, kálcium, vas, foszfor, citromsav, almasav, stb. Számos összetevője miatt rengeteg jótékony hatása van! A hazai paradicsomnak nincs párja, egyik külföldi import sem veszi fel a versenyt a lédús, zamatos zöldséggel. A piros kedvencet azonban nemcsak zamatos íze miatt szeretjük, hanem egészségmegőrző hatása miatt is. A paradicsom egyik alkotóeleme, a lutein kitűnő a szemre.A szem retinájában is van lutein, és ez szükséges az éles látáshoz. A paradicsom segít megelőzni a sárgafolt elsorvadását, amely a felnőtteknél kialakuló vakság első számú oka, és segít a látás javításában.

Alma


Az alma tartalmaz kálciumot, foszfort, vasat, magnéziumot, nátriumot, káliumot, nyomelemeket, A, B komplex és C vitamint. Gyógyhatását a benne lévő ásványoknak köszönheti, amelyek az emésztési rendszerre hatnak. Magas a pektin tartalma, ami a sejtfal alkotó része. Fontos továbbá a héja, a cellulóz része, amely segít kisöpörni a beleket. Általánosságban véve, az alma tisztító hatású. Depressziós betegség és alacsony vércukorszint esetén - amikor az agy nem kap elég glükózt – ajánlatos az alma fogyasztása. Az alma savas tartalmával hozzásegít a gyomor és a belek mozgásának meggyorsításához. Pektin tartalma segíti az anyagcserét, valamint képes feloldani azokat a zsírokat (triglycerideket), amelyek a koleszterin lerakódását okozzák. Kiemelkedő a vér-, és máj-, vesetisztító tulajdonsága.  

Spárga

Legkorábban februárban jelenik meg, az egyik legegészségesebb zöldségként tartják számon. Nemcsak gazdag fehérjeforrás és alacsony kalóriatartalmú, de rengeteg rostot tartalmaz. A benne levő vitaminok: C- és K-vitamin, folsav, kálcium, magnézium és kálium. A spárgát könnyű beépítenünk diétánkba, mert gyorsan elkészíthető és nagyon finom. Grillen vagy gőzben megfőzve is elkészíthetjük. Ideális köret.


Saláta

Táplálkozási jelentősége nem a magas vitamintartalmában van, hanem a téli és tavaszi szegényes zöldségválaszték bővítésében rejlik. Tavasszal a legkorábban fogyasztható zöldségfélék közé tartozik.Értékes vitaminokat tartalmaz, amelyek közül a C-vitamint legnagyobb mennyiségben az áttelelő saláta tartalmazza, jóval többet, mint az üvegházban, illetve fólia alatt termesztett növények. A C-vitamin mennyisége jellemzően a salátákban kívülről befelé csökken. A C-vitamin mellett, sok béta-karotint (az A-vitamin elővitaminja) és B-vitamint (B1, B2, B3 és B6) tartalmaz. Energiatartalma 17 kcal, 71 kJ/100 gramm.  Alacsony energiatartalma és telítettségérzetet keltő hatásának köszönhetően manapság a fogyókúrák egyik legnépszerűbb összetevője.

Sárgarépa


A sárgarépa legfontosabb bioanyaga a béta-karotin. Az összes zöldség és gyümölcs közül ebben van a legtöbb, mely azért fontos, mert szerepet játszik a szervezet védelmében, részt vesz a szabad gyökök károsító hatásának megakadályozásában, amelyek többek között felelősek bizonyos rákos megbetegedések és az érelmeszesedés kialakulásáért. Magas rosttartalma segíti az emésztés egyensúlyát és rendszerességét megtartani. Vízkötő képessége, gélképző hatása pedig az epesavak és a toxikus anyagok megkötéséért felelős.

Vízitorma


Együtt egyéb a káposztafélék családjába tartozó növényekkel, a zsázsa tavaszi zöldség nélkülözhetetlen tápanyagokat tartalmaz, mint a B6-, C-, E- és K-vitamin, kálcium, vas, magnézium, cink és erős flavonoid és kvercetin forrás, amely egy természetes gyulladáscsökkentő. A vízitormát használhatjuk szendvicsekhez, salátákhoz, könnyen beépíthető diétába. 

2011. március 24., csütörtök

Infraszaunázni jó!


Kalóriákat éget – fogyaszt:
Egy félórás infraszauna kúra alatt akár 300 kalóriát is „eléget” a szervezet.Szaunázás közben a test keményen dolgozik (izzadságot termel, vért pumpál), megpróbálja hűteni magát. A kutatások szerint 30 perc alatt a szervezet annyi kalóriát éget el, mintha ugyanennyit evezett, vagy futott volna. Nem csak folyadékot, kilókat is veszít!

Csökkenti a fájdalmat:
Az infraszauna mélyreható hője segít a külső véredények kitágításában, enyhülést és gyógyulást hozva az izom-, és lágy szövetek sérüléseinek. A megnövekedett vérkeringés elszállítja az anyagcsere folyamatok során keletkezett hulladékot és oxigénban gazdag vérrel látja el az arra szükséges izmokat, így azok gyorsabban felépülnek. Az izmok akkor biztosítják a legnagyobb rugalmasságot és mozgásszabadságot, ha a környező szövetek melegek.

Erősíti az immunrendszert:
Az infrakabin mély melege megemeli a test hőmérsékletét, mintegy mesterséges lázat előidézve. Ahogy a szervezet immunrendszere harcol ennek a (vélt) láznak a legyőzéséért, úgy erősödik. Mindemellett az intenzív izzadás által a méreg-, és salakanyagok szervezetből történő eltávolításával az Ön egészsége és betegségekkel szembeni ellenállósága nagymértékben megnő.

Javítja, és erősíti a vérkeringést:
Ahogy testünk megnöveli a veríték termelést, hogy saját magát hűtse, a szív egyre keményebben dolgozik, hogy minél több vért, minél gyorsabban pumpáljon, ellátva ezzel a folyamatos gyakorlatozással járó megnövekedett szükségleteinket. Gondoljunk csak bele: nem azért szoktunk futni, hogy nagyobb lábizmaink legyenek, hanem, hogy leterheljük, erősítsük állóképességünket, ami szinonimája az edzett vérkeringésnek.

Megtisztítja a szervezetet a káros anyagoktól:
A felgyorsult vérkeringés arra ingerli a veríték mirigyeket, hogy felszabadítsák az összegyűlt méreg-, és salakanyagokat. A napi izzadás segíthet méregteleníteni szervezetét, mert megakadályozza, hogy a nagyon veszélyes nehézfémek (ólom, higany, cink, nikkel, kadmium) és ugyanígy az alkohol, nikotin, nátrium, kénsav felhalmozódását szervezetében.

Eltünteti a narancsbőrt:
Az infraszaunák segítenek a csúnya celulit (a gél-szerű csomók a bőr alatt, melyek nagyrészt vízből, zsírból állnak és megrekedtek a bőr alatti apró „zsebekben”) eltávolításában. Az európai szépségszalonok rendszeresen alkalmazzák a napi szauna kúrát a kezelések során. Mivel az infraszaunák sugárzó hője akár háromszor mélyebbre hatol mint a hagyományos szaunáké, ezért sokkal hatékonyabbak.

Megszünteti az ízületi fájdalmakat:
Az infraterápia széles körben alkalmazott az ízületi betegségek valamely válfajában szenvedő betegek körében. Mindemellett a kezelés bizonyítottan hatékony a ficamok, az idegzsába, az izomgörcsök, az ízületi merevség és még sok más izom-, és csontrendszeri panasz hatásainak enyhítésében. A legtöbb merevség, fájdalom és érzékenység, melyek az idős kor velejárói, az infrakezeléssel enyhíthető, vagy teljesen megszüntethető. 

Feloldja a stresszt – megnyugtat:
Az infrakabin rendszeres használatának, talán leggyorsabban jelentkező hatása a felüdülés, ahogy eltünteti az élettel járó gondokat és feszültségeket. Csak néhány perc az infraszauna finom melegében és máris érezzük jótékony hatását: mintha újjászülettünk volna, felfrissülve testben és lélekben egyaránt.

Megszépíti a bőrt:
A bőséges veríték, amely már az infrakabinban eltöltött néhány perc után jelentkezik nagy mértékben tartalmaz a szövetekbe mélyen beágyazott szennyező anyagokat és elhalt bőrsejteket. A felgyorsult vérkeringés felszínre hívja a bőr saját természetes tápanyagait, elősegíti a pattanások, kiütések, égések, vágások gyógyulását is: a nyílt sebek gyorsabban begyógyulnak és kisebb heg marad utánuk.

 
Mi Anyuval tavasszal kezdünk el egy infraszauna kúrát 2 hónapig 1 héten 2-szer méregtelenítünk.
Dr Kelen Karcsúsító krémet kenünk comb,fenék,has.Anyu még a karjára is felviszi :-)
Folpackkal (sima háztartási fóliával) meg spékeljük,vagyis betekerjük a bekent részeket és így pácolódunk
30 percig,utána zuhany és............úgy ballagunk haza felé mint aki mennybe jutott! :-) Nagyon szuper!!!


Fitness alakformálók
       Nők és férfiak részére sikerrel alkalmazhatók a nem kívánt zsírlerakódások megelőzésére és csökkentére, celulit kezelésére, bőrfeszesség megtartására, és testet-lelket kényeztető masszírozásnál.
       A bőrbarát összetételű termékek biológiailag aktív hatóanyagokat tartalmaznak, melyek hatását koncentrált gyógynövény-kivonatokból , illóolajokból álló ún. herbal-system támogatja. Kortól-nemtől függetlenül használhatók és az eredmény nem marad el.
       Az exkluzív, tartósítószermentes hidrogélek, a bőrfeszesítő és a masszázsolaj minden bőrtípus esetén meghozza a várt hatást.

2011. március 22., kedd

Gyermekkori elhízás


Egyre nagyobb mértéket ölt a gyermekkori elhízás és az ennek következtében kialakuló betegségek, mint a 2. típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívproblémák és az ízületek állapotának romlása, holott ezeket eddig jellegzetes felnőtt betegségeknek tekintették - ez derül ki a Loyola University részeként működő Gottlieb Memorial Hospital jelentéséből. A helyzet a fejlett világban mindenütt súlyos, beleértve Magyarországot is.

"Különösen tragikus, hogy ezeknél a gyerekeknél mindezek következtében 2-5 évvel lesz kevesebb a várható élettartam, mint a szüleiknél" - részletezi a helyzetet dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője, hozzátéve, hogy a folyamat a gyermekkori elhízás megelőzésével megállítható lenne. "A túlsúly kialakulásában nemcsak a genetikának és a szülők testalkatának van szerepe, de a kultúrának és a környezet szokásainak is. Ha csak az egyik szülő elhízott, a gyereknek 50% az esélye a kövérségre, ám amennyiben mindkét szülőnek súlyproblémái vannak, 80% az esély arra, hogy a gyerek is küzdeni fog ezzel. Ugyanakkor a normál testsúlyú szülők gyerekei csupán 7-8%-ban túlsúlyosak."

A Center for Disease Control tanulmánya szerint a 10-15 éves elhízott gyerekek 80%-a kövér marad legalább 25 éves koráig. Sőt, minél kisebb korban jelenik meg a túlsúly, annál komolyabb a veszélye a felnőttkori súlytöbbletnek is.
Ráadásul az elhízás nem csupán komoly fizikai veszélyeket, de szociális hátrányokat is rejt. Az elhízott gyerekek nagyobb arányban vannak kitéve zaklatásnak, csúfolásnak, elszigetelésnek, az alacsonyabb önértékelésük pedig rosszabb teljesítményhez vezet az iskolában és a későbbi munkájuk során is.


Már csecsemőkorban fontos, hogy ne tápláljuk túl a csecsemőt,ha ugyanis a baba unalmát vagy nyugtalanságát is evéssel próbáljuk enyhíteni, az hibás tanulási folyamathoz vezet, és a gyermek mindig hajlamos lesz a problémáit evéssel megoldani."

A szakértő szerint a diéta nem célravezető, sokkal fontosabb az egészséges táplálkozásra fókuszálni. Az ritkán jelent megoldást, ha ugyanazokból a magas kalóriatartalmú ételekből adunk kevesebbet a gyereknek, inkább változtassunk az ételek fajtáján és összeállításán. Ne higgyük, hogy a gyerekek egyáltalán nem hajlandóak megkóstolni az új ízeket, különösen, ha a szülők maguk is élvezettel falatozzák. A szülői étkezési szokások megváltoztatása nélkül azonban nem működik a gyerek életmódváltása.


"A rejtett kalóriákra is figyelni kell" Sok gyerek nem a főétkezések alkalmával eszik túl sokat, inkább folytonosan csipeget. Ha sikerül a chipseket, édességeket friss gyümölcsökre, zöldségekre, a cukros üdítőket pedig - még a gyümölcsleveket is - vízre cserélni, már sok kalóriát spórolunk."

Mivel az iskolai testnevelésórák ritkák, és nem biztosítanak elég mozgási lehetőséget, hasznos, ha a gyerekek már kiskoruktól különböző sportágakat kipróbálhatnak. Legjobb, ha maguk a szülők is mozognak, így ez a példa lesz természetes a gyerekeknek is.




A reggeli fontos?


A reggeli az egyik legfontosabb étkezés a nap során. Habár, sokan tisztában vannak azzal, hogy a reggeli kihagyása nem egészséges, mégis elhagyják a mindennapi táplálkozás folyamán, pedig biztosan be lehetne valahogy illeszteni még a mai rohanó életmódba is. A reggeli, ugyanis feltölti a szervezetet energiával, így biztosítva, hogy a délelőtt folyamán megfelelő energia álljon rendelkezésre, a fizikai terheléshez és az agyműködéshez egyaránt.

Természetesen nem csak az a lényege az egészséges reggeli fogyasztásának, hogy délelőtt fittek maradjunk, hanem számos tanulmány szerint a reggeli étkezés kihat az egész napra. Aki nem reggelizik , annak a nap folyamán alacsonyabb lehet az energiaszintje – szemben azokkal akik fogyasztottak valamiféle ételt a reggel során.

Fogyókúra alatt különösképp fontos lehet az egészséges reggeli, ugyanis egyes kutatások szerint, ha valaki kihagyja a reggelit, akkor a nap folyamán jobban fogja kívánni az édességet és a zsíros ételeket illetve többet fog azokból enni, mintha reggelizett volna.

A legújabb kutatások szerint a reggeli elhagyása olyan folyamatokat indít be az agyban, amelyek következtében napközben jobban kívánjuk a magasabb kalóriatartalmú ételeket.

Milyen egy jó reggeli? Mit érdemes reggelizni?
A jó reggeli, ami finom és energia dús – az legkönnyebben a gabonák és gyümölcsök változatos felhasználásával készíthető,de reggelire szinte bármi ehető, ami az egészséges ételek közé tartozik, sőt, ha néha szeretnénk kihagyni az egészséges táplálkozást az életünkből és úgy döntünk, hogy fogyasztunk valami olajos ,zsíros kaját (szalonnás tojás, bundás kenyér stb.) , akkor azt érdemes reggelire fogyasztani, ugyanis nap közben a felesleget jobban letudja dolgozni a szervezet.

2011. március 21., hétfő

Az új kedvencem : Zabpehelyliszt

A zabpehely eredetileg a hagyományos paraszti étrend része volt, amelynek gyökereit leginkább a skót konyhában lehet megtalálni. A zab népszerűsége annak köszönhető, hogy számtalan, az emberi szervezet számára hasznos tulajdonságokkal rendelkezik. A zabpehely tartalmazza a zabszemekben levő táplálkozás-élettanilag fontos alkotóelemeket, fehérjéket, vitaminokat és ásványi anyagokat.Tudományos kutatások bizonyították, hogy vízoldékony rosttartalma segít csökkenteni a „rossz”, LDL koleszterinszintet, segít megelőzni a szívbetegségek kialakulását (béta-glükán tartalma miatt), továbbá a rákmegelőzésben is jelentős a szerepe.

A diétában is előszeretettel alkalmazzák, hiszen fogyasztása teltségérzetet okoz a sportolók, de még inkább az erősportolók étrendjében is központi szerepet tölt be a zabpehely. Ennek oka egyrészt a magas szénhidrát-, valamint az oldható rosttartalomban keresendő. Ez utóbbi lassítja az emésztést, így stabilizálva a vércukorszintet. A rosttartalom tehát késlelteti a szénhidrátok és egyéb keményítők emésztését, ezért nem kell hirtelen inzuliningadozástól tartani.
Kiemelendő, hogy a zabpehelynek – szemben a többi gabonafélével – magasabb a B-vitamin tartalma.


Zabpehely,Zabkorpa....
Leradírozza a bélfalat
Táplálkozás-élettani szempontból különösen értékesek, ugyanis jelentős mennyiségű vérzsír-csökkentő tulajdonságú, oldható rostanyagot tartalmaznak, ezért diétához javasoltak.  Cukorbetegek és fogyókúrázók annak örülhetnek, hogy lassítják a velük együtt elfogyasztott szénhidrátok felszívódását, gyorsítják a salakanyagok áthaladási „tranzitidejét” a bélrendszeren, ezzel jótékony hatást gyakorolnak a bélrendszerre, csökkentik a vastagbéldaganatok kialakulásának esélyét, ráadásul a bélfal kóros kiöblösödésének elhárításában is részt vesznek. A zabpehelyből további feldolgozással nyerik a zabpehelylisztet – ez igen jó sűrítő, és sütemények készítéséhez is kiváló adalék.ÉSSSssss egyik nagy kedvencem a Tejbe zabi finomság,ami dettó úgy készül mint a tejbe gríz,csak gríz helyett zabkorpa és édesítő van benne!

A hasi zsír eltüntetésének titkai!


Mindazoknak, akik laposabb, feszesebb hasat szeretnének, érdemes a teljes kiőrlésű termékekre voksolniuk.Az alma típusú elhízást nem csak esztétikai okokból érdemes visszaszorítani, de a jelentős egészségügyi kockázatok miatt is. Ehhez pedig a mozgás mellett hasznosak lehetnek bizonyos élelmiszerek.Már számtalan tanulmány bizonyította, hogy az úgynevezett alma típusú, hasi elhízás kifejezetten káros többek közt a szív működése szempontjából. Sőt, a hasra rakódott zsírréteg az egyik jellemzője az „elhízás-járvány” miatt tömeges méreteket öltő metabolikus szindrómának is. Ez az a tünetegyüttes, amely jelentős növeli a cukorbetegség, a szívbetegségek és a stroke kockázatát.Tehát,először életmódváltás az étkezésben és utána az izom építés a pocón!!! :-)
Rubint Réka,Add önmagad 3 Dvd-t ajánlom!

Zabos boci szelet

-2 bögre zabpehely liszt
-1 bögre tejföl
-3-4 ek. cukrozatlan kakaó por
-2 tojás
-édesítő és vanília aroma a tésztába is és a túróba is ízlés szerint
-1 sütőpor
-3 ek olaj
-25 dkg túró,tejföl,mazsola,1 tojás sárgája
Száraz hozzávalókat összekeverni ,a tojásokat jól elkeverni hozzáönteni,bele a tejföl és a többi....
A túrót elkeverni egy kis tejföllel bele a mazsola(amit előtte forró vízzel leöntök)a sárgája.
Kivajazni egy formát beleönteni a kakaós masszát és kiskanállal bele kanalazni a túrót.Előmelegített sütő...25 perc!Próbáljátok ki!!!!!!Isteni finom!